A Rózsika álompárna gyógynövényei

Published by krisztina on

ásványbarlang, kristálybarlang, egyedi kézműves ásványkarkötő, prémium füstölő, medencefüstölő, könyvek, tönkölypelyva párna, légzéskönnyítő gyerekpárna, megfázás ellen párna, alvás zavarra párna, gyógynövényes párna, parajdi só, parajdi sópárna

Igéretemhez híven meghoztam a tartalmi leírást, a párna keverékében található gyógynövények vonatkozásában. Az alábbi gyógynövények kerülnek bele:

ásvány barlang
rózsakvarc, hegyikristály, ametiszt ásványok felhasználásával

Dr. Kmeth Sándor gyűjtése alapján:

Levendula: A gyűjtendő rész a virágos szár és levél, nyár közepétől gyűjthető, lehetőleg nagy nyári melegben, telihold idején.Érdemesebb a száraz időszakokat kivárni, mert olyankor illóólajban tartalmasabb a növény. Száraz, árnyékos helyen, esetleg letakartan szárítsuk és lezártan tároljuk, hogy erejét megtartsa. Egy év tárolás után azonban így is erejét veszti. Ezen részletezést, Dr. Kmeth Sándor Herbárium könyvéből olvastam ki.

A hagyomány alapján, távol tartja az ártó influenciákat, füstje szentélytisztító.

Lélektani hatása: Száműzi a szennyes gondolatokat, a félelmeket , a zavaros képeket. Megtisztítja az álmokat, elűzi az álmatlanságot. Frissíti az elmét, fékezi az alantas vágyakat. Növeli az akaraterőt, a visszafogottságot, szünteti a mérgelődést, a lehangoltságot. Fokozza a rend, a tisztaság, a megbékélés érzését.

Általános hatása: Hevítő vértisztító, szélhajtó, nyugtató, feszültséget csökkentő, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, féregűző, vízhajtó, izzasztó, vérnyomáscsökkentő, szív és gyomorerősítő. Szünteti a dugulásokat, görcsöket, forrázata vagy boros főzete hatékony vízhajtó. Szünteti a szédülést, szédelgést, az ájulási hajlamot, az ideg gyengeséget. Olaja az izmok csomóit, feszességét, feszültségét szünteti, ezért izomszakadás, sorvadás, húzódás esetén alkalmazandó borogatásként, bedörzsőlőszerként. A keresztcsonttájék bedörzsölésével csökkenthetjük a deréktáji fájdalmakat.

egyedi kézműves párna, ásványbarlang

Kamilla:

A 16. századvégi Erdélyben kevés orvos, chirurgus működött, s a gyógyítás fő forrásai a nemesi udvarházak gyógynövényekkel és ásványi szerekkel felszerelt házipatikái voltak. A patikaládák tartalmát rendszerint kiegészítette egy-egy kéziratos orvoslókönyv.Amit a gazdag családok cselekedtek, az átment a kisnemesek és parasztok gyakorlatába is, de a folyamat fordítva is lezajlott, a főurakhoz is eljutottak a parasztok gyógyító eljárásai.Van olyan adat is a 17. század közepéről, hogy gyógyvizeket készítettek a fűszedő asszonyok közreműködésével, akik az uradalomban gyógyítottak. Érdemes felfigyelni arra, hogy a 17–18. századi orvosi könyvek, receptek és kéziratok gyógymódjai milyen nagyfokú egyezést mutatnak a mai, lényegében a 20. század közepéig használatos népi gyógyítási könyvekkel.

Nyár közepe felé érdemes gyűjteni, lehetőleg telihold idején, kihasználva a koradélutáni napsütés erejét. Szárítása a közvetlen napsütés elkerülésével, száraz helyen történjen, és hogy aromáját megőrizhesse, lehetőleg fénytől óvva, zárt edényben tároljuk. Csak a virágot gyűjtjük.PARACELSUS vallja. hogy az emberi szívet alkotó elementárok azonosak a Napot alkotó elementárokkal.

A Nap székhelye a mikrokozmoszban a szív.A kamilla a Nap ősprincípiumának uralma alatt áll.Az egyiptomiak Napistenük oltalmába ajánlották, s gyógyító ereje miatt minden más gyógyfűnél jobban tisztelték. A görög orvosok láz ellen és női bajok gyógyítására használták.Egyike a nálunk legelterjedtebb, legkedveltebb és joggal legáltalánosabban használt háziszereknek, mely korábban nem hiányzott egy családnál sem. A nyugtató aromájú növényt burnótként is szippantgatták: enyhítette az asztmát, és jó volt álmatlanság ellen. Flores chamomilla nevű virágát széles körben használják.

JOHANN KÜNZLE tiszteletes így ír a kamilláról:,,Legfínomabb az úgynevezett római és a kis mezei kamilla. Hogy mekkora a jelentősége kitűnik abból is, hogy ezt úgyszólván Isten is a gyógynövények lajstromába soroztatta, amennyiben a zsidók kötelesek voltak a kamillából még a templomnak is dézsmát beszolgálni.

VARRÓ ALADÁR BÉLA gyógyszerész ,,A gyógynövények gyógyhatásai” könyvében olvashatjuk:,,Egyike a nálunk legelterjedtebb, legkedveltebb és joggal legáltalánosabban használt háziszernek, mely nem hiányozhat egy családnál sem, amennyiben nőknél és gyermekeknél egyaránt idegerősítő és nyugtató, különösen görcsös, fájdalmas altesti bántalmaknál pótolhatatlan.A belsőleg felhasznált kamillát mindig csak forrázzuk. Vegyünk 5 gr. virágot, forrázzuk le 2 deci vízzel, ízesítsük cukorral és kitűnő teát kapunk, mely elsősorban az idegrendszerre hat, továbbá izzasztó, görcs csillapító, hószámnál és azt megelőzően fellépő görcsöknél nyugtató, gyomorerősítő és oszlató.

„Dr. KMETH SÁNDOR így ír a kamilla lélektani hatásairól:,, Az elmét hatékonyan tisztítja, megnyitja a megsértett szívet. A békétlenkedő, szennyezett, túlterhelt, ingerlékeny gondolatvilágot megnyugtatja. A lélek lángoló sebeinek tüzét oltja, forrongó érzelemvilágot, a rosszindulatot csillapítja.Fokozza a tudat védekező képességét a fertő ellen. Erősíti a szeretet és a barátság tiszta érzését, szünteti a gyűlölködést, az intrika és az elégedetlenség kialakulását gátolja, higgadtságra, megértésre hangolja az idegességre, ingerlékenységre, kötözködésre hajlamos embereket.”

Aranyér begyulladása esetén rendszeres lemosása, vagy ülőfürdőként alkalmazva hatékony. Sűrű főzetébe áztatva a haj aranysárgára színeződik, és életerőssé válik.

Körömvirág:

A körömvirág kiemelkedő helyet foglal el hazai gyógynövényeink között. A népi gyógyászatban ezt a növényt virágostul, szárastul, levelestül gyűjtik és használják. A gyűjtést azonban érdemes ragyogó napsütésben végezni, mert akkor a legnagyobb a gyógyhatása. Még késő ősszel is lehet frissen szedni a kertekben, egészen addig, amíg a lisztharmat be nem lepi.

Az egyiptomiak azt tartották róla, hogy megfiatalítja az embert.A hinduk templomaikat díszítették vele.A középkor elején a kolostor- és várkastély kertekben már megtalálható volt. Többek között gutaütöttek fürdetésére is használták.A XIX. század első felében az ipari növények között, mint sáfrányhamisításra alkalmas növény szerepelt.Ezen kívül sárga sziromleveleit konyhasóval eldörzsölve sajt és vaj színesítésére is használták. A tapasztalat azt mutatta, hogy teakeverékekben igen élénkítőleg hat. Zúzott, tépett sebek kezelésére valamint féregűzésre is használták.Virágának forrázata megkönnyíti az emésztést, ezen kívül a fogíny gyógyszere is.Dr. ZELENYÁK JÁNOS lekéri plébános ajánlása nyomán

BINGENI SZENT HILDEGARD a XI. századi ,,A természet gyógyító ereje” imunkájában a következőket írja a körömvirágról:,,A körömvirág hideg és nedves, és erős zöld erő van benne.

Igen jó a mérgek ellen. Aki mérget eszik, vagy akinek azt beadják, az főzzön körömvirágot vízben, és a víz kinyomkodása után azon melegében tegye a gyomrára, az meglágyítja a mérget és így kiválik belőle. Ugyanakkor a beteg melegítsen jó bort, tegye bele a körömvirágot, melegítse fel még egyszer és igya így fél melegen. Ez után vagy az orrán keresztül fogja kifújni a mérget, vagy tajtékkal hágyja ki azt.

Dr. KMETH SÁNDOR a körömvirágról:,,Szárításra, feldolgozásra gyűjteni június és augusztus hónap teliholdjai környékén érdemes, lehetőleg reggeli, délelőtti napsütésben. A növény föld feletti része hasznosítható, bár általában csak virágát gyűjtik.Leveléből, szárából frissen salátát, vagy megtörve pakolást, tinktúrát, krémet lehet készíteni, illetve friss levet préselhetünk belőlük. A szárított növény forrázatát, porát is alkalmazhatjuk külsőleg és belsőleg különféle gyógyászati céllal, ételfestékként is használatos. Virágának forrázatát hajszőkítésre is használják.

Lélektani hatás:Az elmét enyhén nyugtatja, hevültségeit higgasztja, terheit csökkenti. A lelket mérgező élményeket könnyebben feldolgozhatóvá teszi.Az életerőt közvetve is fokozza a tudat szennyektől való megtisztításával, fokozza a tisztánlátást.A maró rosszindulatot, a gyűlölködést megszünteti, az ezzel együtt járó lelki sebeket is beforrasztja, mindenféle lázongást csillapít.

Gyógyhatásai:A körömvirágból készült forrázat a szájban keletkező sebek gyógyulását elősegíti, ha öblögetőként, hosszan a szájban tartva, kúraszerűen alkalmazzuk foghúzás, vagy egyéb szájsebészeti beavatkozások, illetve herpesz, vagy afta esetén. Az íny gyulladását is radikálisan csökkenti az előbbihez hasonlatos alkalmazás, bár nem összehúzó hatású.Az arcüregi gyulladásokat jelentősen csökkenti, ha langyos forrázatát napi rendszerességgel, lehetőleg reggel, orron keresztül felszippantjuk, átmosva ezzel az arc és orrüregeket.Aranyeres panaszoknál azok gyulladását a belőle készült krémmel, forrázatából készült ülőfürdővel, vagy lemosóként alkalmazva, illetve a növény friss nedvével javallt kezelni, a visszahúzódását cickafark hozzáadásával lehet elősegíteni.

Mi párnáink készítéséhez összességében a növények lélektani hatását vesszük elsődlegesen figyelembe, rossz emlékek, lelki nehézségek feldolgozása, alvásproblémák, rémálmok megszüntetése céljából.

Körömvirág-Calendula officinalis

Citromfű:

Az indiai citromfű, más néven citronella egy magas növésű, ropogós szárú fűféle. Citromos aromája van, és az íze is enyhén, édeskésen citrusos. Nemcsak az aromaterápiában, hanem a gasztronómiában és a népi gyógyászatban is használják.

A növény levele és szára is gazdag fontos tápanyagokban. Van benne C- és A-vitamin, magas a folsav- és magnéziumtartalma, de jelentős mennyiségben tartalmaz káliumot, kalciumot és mangánt is.

 Jelentős vitamin-, ásványi anyag- és nyomelemtartalom miatt az indiai citromfű nem elhanyagolható nyugtató hatással rendelkezik. Belső felhasználásnál immunerősítő és lázcsillapító, külső alkalmazásnál fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását lehet kiemelni. A növény húsos szára, hagymája és levele is hasznos. Elsősorban a belőle készült tea népszerű, ami filteres és leveles formában is kapható a gyógynövényboltokban. A belőle készült esszenciális olaj az aromaterápia révén fejtheti ki nyugtató és stresszkezelő hatását. 

A geránium- és citráltartalom segít mérsékelni a gyulladást okozó markerek hatását a testben. A növény antimikrobális illóolaj-komponensei hatékonyak az olyan szájüregi fertőzések kezelésében, melyeket baktériumok és gombák okoznak, így a légúti megbetegedéseknél is érdemes felhasználni.

Lélektani hatása Dr. Kmeth Sándor Herbárium c.könyve alapján: Megnyugtatja a gondolatvilágot, segít kiküszöbölni a szennyező behatások által ingerelt elme görcsös félelmeit, fóbiáit. Fokozza az élményfeldolgozó képesség hatékonyságát. Enyhíti a halálfélelem, a szorongás okozta gátoltságot. Segíti az elengedés képességét. Szünteti az érzelmi nehézkességet, a tompaságot, a zavarodottságot és az ingerültséget is, ezzel javítja a tisztánlátást. Frissítő, életerő-fokozó hatású, megnyitja a szívet.

Mellisa officinalis

Rózsa lélektani hatása : Megnyugtat, ellazít, felszabadít, harmóniát hoz. A kibillent lélek egyensúlyát helyreállítja és megtámasztja. Megtisztítja a szívet az indulatoktól, az irigységtől, a féltékenységtől, a gyűlölködéstől, a rosszindulattól. (…) Segít a megbékélésben és a kellemes hangulat megteremtésében. Felébreszti a szeretet, az elfogadás, a megbocsátás és a tisztelet érzését, bátorítja a tisztességes létezést.

  • helyreállítja az érzelmi egyensúlyt
  • kiváló stresszoldó
  • erősíti az önbizalmat
  • erősíti a nőiesség érzését
  • segít megszüntetni a depressziót, jókedvre derít
  • szépészeti termékekben is előszeretettel használják bőrfiatalító hatása miatt
  • a rózsaillat javítja a memóriát

Salvia officinalis- zsálya: A magyarság számára a zsálya már ősidők óta fontos fűszer- és gyógynövénynek számított. A „Salvia” elnevezés jelentése: meggyógyulni, felépülni. Számos fajtája ismeretes, melynek jó része a Kárpát-medencében is őshonos. A középkori kolostorkertekben termesztett, őshonos gyógynövények mellett, az olasz és francia szerzetesek közvetítésével több mediterrán cserje is megtalálható volt.

Zsálya lélektani hatása Dr. Kmeth Sándor szerint: A zsálya a búskomor, hitehagyott, örömtelen állapot elmulasztására szolgál. A csüggedést és a kilátástalanságot képes lelkesedéssé változtatni. (…) A kedélybeteg emberek életébe a szeretet tüzét hozza. Az ápolás, a gondoskodás, az önfeláldozás képességével ajándékoz meg, és gerjeszti a jóindulatot. A terheltség érzését, a tompaságot megszünteti, és fokozza a tisztánlátást.

A zsálya teája erősíti az egész testet, megóv a szélütéstől, nagyon kedvezően hat bénulások esetén, úgy a teájának fogyasztása, mint az esszenciájával való bedörzsölés. A levendulán kívül ez az egyetlen gyógynövény, amely segít az éjszakai izzadások esetén, ráadásul megszünteti a nagyfokú gyengeséget, amely a gyakori izzadással jár együtt.

A zsálya a szervezet nyirok és nedvháztartását tisztítja. A nehezen gyógyuló szájsebeket (pl. erőltetett foghúzás után) hatékonyan gyógyítja, fertőtleníti a főzetével való öblögetés.A gyomor emésztő erejét serkenti, fogyókúrázók evés utáni gyógyszere. A gyomorfalra rakódott hurutok leválasztását, mozgatását, felemésztését fokozza, így a vékonybélbe kerülő gyomortartalom emésztetlensége, erjedése és a vele járó gázképződés megszűnik.A véren keresztül a májat is tisztítja, a benne lerakódott emésztetlen tápanyagok, ,,mérgek” átalakítását a tűz esszencia fokozásával segíti amivel együtt az elme szennyezett világképe is megtisztul.

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füves ember is a zsályateát ajánlja a legyengítő, éjszakai izzadás ellen. Másrészt, szerinte: ,,A zsályatea összehúzó hatású. Gyakran használják a húgyutak fertőtlenítésére, bélhurut megszüntetésére. Fertőtlenítésre a mai életmódunk mellett, az egészséges embernek is ajánlom.” Gyuri bácsi szájvízként a három-négy napig ecetbe áztatott zsályavirág kivonatát használja. Szerinte gyulladásos testrészt és aranyeret is lehet vele borogatni mégpedig úgy, hogy zsálya teába mártunk egy gézt, és a testünk gyulladt részére tesszük.

Hogy mennyire tisztelték a régebbi korokban a zsályát, annak nyomát megtaláljuk egy régi szép füvészkönyvben: „Amikor Szűz Mária a gyermek Jézussal menekülni volt kénytelen Heródes elől, arra kérte a mezők összes virágát, hogy segítsenek rajtuk, ám egyikük sem adott nekik oltalmat, egyedül a zsályánál talált menedékre”. Miután túl voltak a veszélyen, szeretettel így szólt a zsályához: „Mostantól kezdve az örökkévalóságig te leszel az emberek kedvenc virága. Képessé teszlek, hogy bármilyen betegségből kigyógyíthasd az embereket, mentsd meg őket a haláltól, ahogy engem is megmentettél”.

Borsmenta lélektani hatása Dr. Kmeth Sándor Herbárium c. könyve alapján: Lehiggasztják a forrongó önérzetet, kitisztítják a ködös, zavaros gondolatvilágot, és segítenek eloszlatni a gondfelhőket, a borongós érzelmi állapotokat. Segítenek feldolgozni azokat az élményeket, amelyeket már “nem vesz be az ember gyomra”, vagy amelyekhez “már gyenge az idegzete”. A zaklatottságot oszlatják.

A borsmenta az egyik legrégibb és legkellemesebb ízű ház-patikai orvosság gyomorrontás és emésztési zavarok kezelésére. Fő hatóanyaga, a mentol fokozza a nyálképződést és serkenti a gyomor nyálkahártyájának működését, ezáltal pedig lerövidíti az étel gyomorban töltött idejét. A benne található flavonoidok és a mentol egyaránt fokozzák az epekiválasztást, elősegítik az epeelfolyást, valamint enyhíti az epeutak és a bélrendszer görcseit.  Epehajtó hatása miatt alkalmazzák epehólyag-bántalmakban a renyhe összehúzódások, rendszertelen ürülés, pangás okozta tünetek csökkentésére, epekőképződés megelőzésére, epeúti fájdalmak csillapítására.

Borsmenta gyógyhatása röviden

Enyhén antibakteriális, fertőtlenítő, hűsítő, emésztési panaszok esetén, légúti panaszok esetén, gyomorfájást csökkentő, fájdalomcsillapító, enyhe érzéstelenítő, görcsoldó, szélhajtó, gyomorerősítő, emésztésjavító, antioxidáns, nyugtató, serkentő, étvágyjavító

Orbáncfű:

A virágzás kezdete körülbelül egybeesik a nyári napfordulóval, emiatt már a pogány kor is varázserőt tulajdonított e növénynek. A gyógynövény hatásait klinikai kísérletek is bizonyítják.

Az orbáncfű virágából készült teát a gyógyászatban epehólyag-bántalmakban gyomorfekély betegek kezelésére is használják. Kísérletes gyomorfekélyt kivédő hatása igazolt.

Melegítő vértisztító, igen erős méregtelenítő, vízhajtó hatású. Csökkenti a gyulladást, gyógyítja a sebeket, és csillapítja a vérzést. Enyhe általános erősítő, idegerősítő és vérnyomáscsökkentő. A legerősebb növényi antidepresszáns.

Lélektani hatása Dr. Kmeth Sándor Herbárium c. könyve alapján: Az orbáncfű megtisztítja a lelket a mocskos, fertőzött, erjedő gondolatvilágtól, ezáltal szünteti a félelmeket, mondhatni démonűző. A mély lelki sebek gyógyítását, a háborgó lélek megnyugtatását a tisztánlátás, így a tisztulás fokozásával éri el. Segít megemészteni minden olyan élményt, amely miatt az ember magát emészti. A nyomasztottságot és a görcsösséget hatékonyan szünteti.Erősíti a hitet, a reményt, a tudatosságot, így fokozza a küzdőképességet.Csillapítja a vágyakat, elűzi a kísértést. Segít a lélek középre helyezésében, oszlatja a depressziót.

Baráti Üdvözlettel: Csontosné Smied Krisztina és Csontos Gábor